A Dal 2015 - Musicalsztárok is indulnak az Eurovíziós Dalfesztiválon 2015-ben!

Kelt: 2014.12.03

A Dal 2015 - Musicalsztárok is indulnak az Eurovíziós Dalfesztiválon 2015-ben! Az Operettszínház sztárja is nevezni fog sőt a Játékkészítő musical egyik dalát is nevezik

Az előző években számos musicalszínész nevezett dalával az Eurovíziós Dalfesztiválra, sőt az Abigél musical egyik dala még az elődöntőkbe is bejutott. 

Az Eurovíziós Dalfesztiválra 2015-ben az egyik legjobban várt musical a Játékkészítő egyik dalával fog nevezni Hien. Azonban nem ő az ő dala az egyetlen musical vonatkozású dal. 

A Madách Színház Musicalpályázatának egyik győztes előadása a Dögkeselyű, amiből az egyik dalt szintén indítják a versenyen. A dallal Koós Réka indul, aki a Dögkeselyű egyik főszereplője.

 

A  Dal 2015-ös versenyére nevez több énekes is a Társulat című TV-shoból.  Herczeg Flóra és a Például Igen is nevezett egy dallal: 

Herczeg Flóra mellett a Társulat egyik legsikeresebb énekesnője Fejes Szandra is nevezni fog. Szandrát a Társulat óta számos musicalben láthattuk már a Budapesti Operettszínházban is.

 

A korábbi években minden évben nagy sikert aratott Polyák Lilla is, akinek számos dalt írt már Szente Vajk és Homonnay Zsolt is. Arról még nincs hír, hogy a 2015-ös versenyre is nevez-e új dallal?!

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Dögkeselyű a Madách Színház stúdiójában - Jegyek itt!
Harangi Márta rendezésében kerül műsorra a Madách Színház 2014/2015-ös évadában 2014. december 5-én a Madách Stúdióban a Dögkeselyű musical. Főszerepekben Koós Réka, Zöld Csaba, Posta Victor, Balogh Anna, Hűvösvölgyi Ildikó és még sokan mások
A Játékkészítő zenés akciómese - Jegyvásárlás és szereposztás itt!
2014. december 27-30 között a Tüskecsarnokban lesz látható az új magyar színházi szenzáció A Játékkészítő. A Játékkészítő zenés akciómese főszerepeiben Alföldi Róbert, Bereczki Zoltán, Radics Gigi, Pokorny Lia, Hajdu Steve, Nagy Feró, ...
A Szabadakarat 2024-ben Ember Márkkal látható újra a Margitszigeten - Jegyek itt!
A SZABADAKARAT >>>> koncertszínház 2024. május 28.-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható. Jegyek itt!
István, a király koncert 2024-ben Veresegyházon - Jegyek itt!
István, a király 2024. július 12-13.-án Veresegyházon a Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színpadán. Jegyek és szereplők itt!
Ember Márkkal érkezik Shrek musical a József Attila Színházba!
Ember Márkkal érkezik Shrek musical a József Attila Színházba!
Mária evangéliuma rockopera 2024-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
A Müller-Tolcsvay páros Mária evangéliuma rockopera 2024. május 19-én újra Budapesten a Margitszigeten látható. Jegyek és szereplők itt!
Szállj fel szabad madár koncert 2024-ben a Csepeli Munkásotthonban - Jegyek itt!
A Szállj fel szabad mardár 2024. május 12-én Budapesten a Csepeli Munkásotthonban lesz látható. Jegyek itt!
Kocsis Dénessel és Szulák Andreával rendeznek Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncertet!
A Zene nélkül mit érek én… Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert 2024. május 15-én Hajdúböszörményben a Sillye Gábor Művelődési Központban.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x