Az összetartozás és az esélyegyenlőség fontossága

Kelt: 2016.06.28

Az összetartozás és az esélyegyenlőség fontossága Tavaly elindított "Egy hídon szállunk" rendezvénysorozat, egy újabb állomásához érkezett, nyárra megörvendeztetnek minket egy igazán vidám és fülbemászó slágerrel! Közreműködött benne Klajkó Szandra, aki ő maga a rendezvény ötletgazdája, Veréb Tamás, Ivanova Daniela és Kiss Koppány. Legyünk együtt, hisz mindannyian egyenlőek vagyunk!

 Mindig van aktualitás tartalma ennek a témának, ezért is jött létre az „Egy hídon szállunk” rendezvénysorozat kezdeményezése, amelynek a célja, hogy a  fogyatékossággal élő művészek nagyobb figyelmet kapjanak az élet minden területén, ezzel esélyt adva nekik is, hogy elérjék a kitűzött céljaikat és álmaikat.

Az első ilyen rendezvényre 2015 májusában került sor a Csili Művelődési Központban, ahol nagy sikerrel mutatkoztak be tehetségesebbnél- tehetségesebb előadók, majd ezt követte még két rendezvény, ahol már egy kibővített csapattal vágtak neki a megpróbáltatásoknak.

A csapatnak volt egy nagy „himnusza”, ami idén megérett az újításokra, együtt stúdióba vonultak és felénekeltek egy újabb változatott, amelyhez videóklipet is készített a csapat 2016.június 19-én.
Esélyegyenlőség, ezen a téren is megmutatkozott, hiszen ugyanannyi egészséges és fogyatékkal élő művész vett részt a dal megszületésében.

A forgatásnak helyszínt adott a „Nem adom fel cafe&bar”, aki sérült munkavállalókat alkalmaznak és segítik őket mindenben. A klipet Hőna Dávid rendezte és készítette.

Klajkó Szandra, aki maga a rendezvény ötlet gazdája is, nem csak szervezőként, de énekesnőként is jelen volt, minden rendben zajlott, oldott hangulatban. Fontos kiemelni, hogy mindenki tudta a dolgát és mindenki azon dolgozott, hogy egy közös egységet ezzel megteremte alkossunk egy „csodát”. 

 

Az Egy hídon szállunk rendezvénysorozat célja, hogy felhívjuk a figyelmet: a művészetben nincsenek határok, sem fogyatékosság! Szeretnénk, ha a fogyatékossággal élő művészeket tehetségük és teljesítményük alapján ítélnék meg és nem szánalom kísérné őket. A lélek, amely bennünk van és megmutatkozik a művészetben minden emberben azonos” –vallja Klajkó Szandra

A klip létrehozásában sokat segített a „Réthy Fashion” ők biztosították a fellépők ruháit, ezzel segítve az egység és az összetartozás fontosságát. 

A klipben részt vett Klajkó Szandra kedvese is Veréb Tamás, ő az Operettszínház sikeres művésze és feltörekvő tehetsége. Tamás szerint is nagyon fontos, hogy a fogyatékkal élő embertársaink ki tudják bontakoztatni tudásukat és tehetségüket, ugyanannyi esély legyen számukra az életben, mint mások számára.

 

 

A klipnek, az egységnek szerves részét képezte még (Kiss Koppány,Ivanova Daniela)
Ők képviselték, hogy igenis, ha fogyatékossággal él valaki, akkor is lehet sikeres az élet minden területén, mint például művészetben vagy tanulmányi eredményekben egyaránt. 


Fontos, hogy elfogadjuk önmagunkat és másokat is!

 

2016.június 19-én mindenki együtt volt, egy dolog miatt!

Továbbá a művészek sminkjét készítette: Tóth Eszter Eliza / Eliza Makeup

Klip rendezője: Hőna Dávid

Ruhákat biztosította: Réti Éva /Réthy Fashion

Ékszereket: ArtAngyal, akik újrahasznosított kávékapszulákból varázsoltak gyönyörű kiegészítőket.

A helyet biztosította: Nem Adom fel cafe & bar

Klip werkfotóit készítette: Szűcs Zsuzsa / Zsuzsu Photography
 

 

A klip HAMAROSAN megjelenik, mi már várjuk nagyon, remélem Ti is ?!

 

Megosztás:

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x