Diótörő musical 2016-ban Budapesten a SYMA Csarnokban - Jegyek itt!

Kelt: 2016.12.11

Diótörő musical 2016-ban Budapesten a SYMA Csarnokban - Jegyek itt! Vastag Tamás, Gubik Petra, Szomor György, Békefi Viktória, Gerner Csaba főszereplésével Budapestre érkezik a Diótörő és Egérkirály musical 2016. december 28-án Budapesten.

A Hajdú Anita koregráfiájával Egyed Zoltán díszleteivel Papp Jankó jelmezeiben Szomor György rendezésében lesz látható a Hoffman mese alapján készült családi musical a Diótörő és Egérkirály 2016. december 28-én Budapesten a SYMA Csarnokban.

A díszletről a rendező azt mondta: egyszerű legyen, nem túl nagy, gördülékeny, nagyrészt vetítéssel megoldható. A jelmezektől pedig azt várja, hogy azok a karakterek megjelenítéséhez járuljanak hozzá. Pap Janó jelmeztervező hozzáfűzte: három síkban képzeli el a kosztümöket, s mivel családi előadásra készülnek, minden korosztály ízlését igyekeznek figyelembe venni. A klasszikus kerettörténet az 1820-as évek elegáns német világát idézi, az egerek a francia forradalom korát.

Jegyvásárlás itt!

A Diótörő és Egérkirály musical főszerepeiben kettős szereposztásban Vastag Tamás, Gubik Petra, Szomor György, Békefi Viktória, Gerner Csaba, Tatár Bianka, Gulyás Attila és még számos színész színpadra lép majd.

 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Hófehér és a hét törpe musical Budapesten - Jegyek itt!
Hófehér és a hét törpe musical a Nemzeti Lovas Színház előadása 2016-ban Budapesten.
Passiót rendez Alföldi Róbert 2017-ben az Arénában - Jegyek a PASSIO XXI-re itt!
2017. április 9-én 21. századi Passio Alföldi Róbert rendezésében Budapesten az Arénában. Tóth Gabi, Feke Pál, Stohl András és még sokan mások színpadra lépnek.
Valahol Európában musical Budapesten! Jegyek és szereplők itt!
18 éve nem láthatta a budapesti néző a Valahol Európában musicalt. A Budapesti Operettszínház ősbemutatója óta nem volt látható a darab Budapesten. A Pesti Magyar Színház szereposztása sztárokban gazdag.
A Szabadakarat 2024-ben Ember Márkkal látható újra a Margitszigeten - Jegyek itt!
A SZABADAKARAT >>>> koncertszínház 2024. május 28.-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható. Jegyek itt!
István, a király koncert 2024-ben Veresegyházon - Jegyek itt!
István, a király 2024. július 12-13.-án Veresegyházon a Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színpadán. Jegyek és szereplők itt!
Ember Márkkal érkezik Shrek musical a József Attila Színházba!
Ember Márkkal érkezik Shrek musical a József Attila Színházba!
Mária evangéliuma rockopera 2024-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
A Müller-Tolcsvay páros Mária evangéliuma rockopera 2024. május 19-én újra Budapesten a Margitszigeten látható. Jegyek és szereplők itt!
Szállj fel szabad madár koncert 2024-ben a Csepeli Munkásotthonban - Jegyek itt!
A Szállj fel szabad mardár 2024. május 12-én Budapesten a Csepeli Munkásotthonban lesz látható. Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x