Dokumentumfilmet forgattak az ötven éve bemutatott Muzsika hangjáról

Kelt: 2015.03.13

Dokumentumfilmet forgattak az ötven éve bemutatott Muzsika hangjáról Ötven éve forgatták a Muzsika hangja című musicalt, ennek alkalmából március végén frissen készült dokumentumfilmet mutatnak be a születéséről.

Julie Andrews, a musical egykori főszereplője nemrég visszatért a forgatás helyszínére. Salzburg 1965 óta csak nagyon keveset változott, azonban a Muzsika hangja Mozart mellett mindenütt jelen van a városban - nyilatkozta a 79 éves amerikai színésznő a Jó reggel Amerika! című tévéműsorban. A színésznő tartott attól, hogy szomorú és nosztalgikus lesz újra viszontlátni az osztrák várost, de nagyon megérintette, hogy a film ihlette plakátok és a turistacsalogató tematikus túrák szinte még mindig ellepik a várost.

Az évfordulóra forgatott dokumentumfilmet olyan, a musicalből ismert, mára már kultikusnak számító helyszíneken forgatták, mint a Mond-tónál található kolostor, a Residenzbrunnen szökőkút, a Leopoldskron kastély, a St. Peter temető, az Untersberg hegy vagy a Mirabellgarten. Az évforduló tiszteletére júniusban kórusfesztivált, október 17-én pedig egy nagy gálaműsort is rendeznek.

Salzburg továbbra sem mondott le a musicalről szóló múzeumról, amelyet a legfrissebb információk szerint 2019-ig terveznek megvalósítani a belvárosban, a Mirabellgartennél található egykori Barokkmúzeum épületében. Március elején mutatták be Maria Franziska von Trapp visszaemlékezéseiről szóló könyvet, amely egy évvel a Trapp-leszármazott halála után jelent meg. A Trapp Villa igaz története című kiadványt Marianne Dorfer és férje jegyzi. A szerzők 120 oldalon keresztül angol és német nyelven mesélik el a Trapp család 1922 és 1938 közötti történetét. 2015 karácsonyán tervezik bemutatni az Utolsó karácsony című filmet, amelyet Agathe Trapp önéletrajza alapján forgatnak Salzburgba.   

A Muzsika hangja az ötödik legnépszerűbb alkotás a filmtörténelemben, az ebből készült musical pedig az egyik legtöbbet játszott zenés darab, amely az utóbbi években mit sem veszített népszerűségéből. A felmérések szerint az 1,2 millió salzburgi turista 40 százaléka a Muzsika hangja miatt utazik az osztrák városba. A film kultikussá vált helyszíneit csaknem 300 ezer ember keresi fel évente. A legtöbb turista Ázsiából érkezik, ott ugyanis állandóan műsorra tűzik a Trapp család történetét. "Még Szaúd-Arábiában is adják (a művet), Indonéziából pedig egy miniszter családját láttuk vendégül" - mondta Marianne Dorfer, aki ma szállodát üzemeltet a família egykori salzburgi villájában.   

A film népszerűségét felhasználva kiadták már a Trapp család receptkönyvét is, és az idelátogató turistáknak folyamatosan szerveznek Muzsika hangja ihlette városnézést, kulturális és kulináris programokat is.

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Félúton a Fórum felé musical a Thália Színházban - Jegyek és szereposztás itt!
Molnár Piroska, Szabó Győző, Szombathy Gyula, Mohai Tamás, Pindroch Csaba főszereplésével mutatja be Stephen Sondheim musicaljét a Thália színház.
Sakk musical koncert Budapesten! Jegyek itt!
2016-ban újra látható lesz a Sakk musical koncert a Pesti Vigadó színpadán. Jegyek már kaphatóak.
Shrek musical Budapesten és Bécsben - Jegyek itt!
A legendás mozifilm 2015-ben színpadon elevenedik meg! 2016-tól pedig Budapesten látható a Papp László Sportarénában.
István a király koncert 2015 - Jegyek itt!
Koncert verzióban lesz látható az István, a király rockopera 2015-ben a Királydombon
A Szabadakarat 2024-ben Ember Márkkal látható újra a Margitszigeten - Jegyek itt!
A SZABADAKARAT >>>> koncertszínház 2024. május 28.-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható. Jegyek itt!
István, a király koncert 2024-ben Veresegyházon - Jegyek itt!
István, a király 2024. július 12-13.-án Veresegyházon a Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színpadán. Jegyek és szereplők itt!
Ember Márkkal érkezik Shrek musical a József Attila Színházba!
Ember Márkkal érkezik Shrek musical a József Attila Színházba!
Mária evangéliuma rockopera 2024-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
A Müller-Tolcsvay páros Mária evangéliuma rockopera 2024. május 19-én újra Budapesten a Margitszigeten látható. Jegyek és szereplők itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x