Sztárcsinálok Szolnokon a 2014/2015-ös évadban!

Kelt: 2014.09.02

Sztárcsinálok Szolnokon a 2014/2015-ös évadban! Szavai szerint a 2014/2015-ös évad repertoárját úgy állították össze, hogy azt minden korosztály számára vonzóvá tegyék, így a műsorban drámai költemény, rockopera, operett, mesejáték és bohózat egyaránt szerepel.

Az új szezonban elsőként Vörösmarty Mihály 1830-ban írt drámai költeményét, a Csongor és Tündét mutatják be Kiss József rendezésében a szolnoki Szigligeti Színházban - közölte Balázs Péter igazgató a teátrum keddi évadnyitó társulati ülésén. Bejelentette azt is, hogy harmadszor is pályázik a színházigazgatói posztra.

Szavai szerint a 2014/2015-ös évad repertoárját úgy állították össze, hogy azt minden korosztály számára vonzóvá tegyék, így a műsorban drámai költemény, rockopera, operett, mesejáték és bohózat egyaránt szerepel. 

Október 17-én Csehov egyik legismertebb művével, a Cseresznyéskerttel folytatódik a bemutatók sora, a művet vendégrendezőkét Szinetár Miklós állítja színpadra. Szintén októberben a szolnoki társulat vendégeskedik a budapesti Nemzeti Színházban A kaktusz virágával és a fővárosi színház is előadást tart az alföldi megyeszékhelyen. November 21-én a Breffort-Monot szerzőpáros Irma, te Édes című zenés komédiája következik. 

A Szigligeti kamaraszínházában, a Szín-Mű-Helyben november 22-én a kortárs amerikai író, Mark Dunn Öt nő az esőben című vígjátékát mutatják be Radó Denise irányításával.  A szolnoki színházból ezúttal is - immár nyolcadszor - látható majd televíziós szilveszteri gála, ám most felvételről, amelyet november végén rögzítenek. Emellett szilveszteri műsor is lesz az óév utolsó napján a teátrumban, az előző hét gála legsikeresebb produkcióit elevenítik fel.

Jövőre az 1981-ben íródott első magyar rockoperát, Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor művét, a Sztárcsinálókat, míg hagyományosnak számító operettként Lehár Ferenc Luxemburg grófját láthatják a nézők. A társulat előtt Balázs Péter közölte, hogy 2007 és 2011 után 2015-ben harmadszor is megpályázza a szolnoki színház igazgatói állását. Balázs Péter jelenlegi megbízatása 2015 júniusában jár le.

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

1400. Macskák - Jegyek már kaphatóak!
A Madách Színház 2014. november 29-én a Macskák musical ezernégyszázadik előadását tartja. A különleges előadásra jegyek már kaphatóak.
Tizennégy új bemutatót tervez a 2025/2026-os évadban a Békéscsabai Jókai Színház
Tizennégy új bemutatót tervez a 2025/2026-os évadban a Békéscsabai Jókai Színház - közölte szerdán sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója.
Jótékonysági koncert a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában - Jegyek és fellépők itt!
Jótékonysági koncert a Hegedűs Gyula utcai Zsinagógában 2025. június 8-án. Jegyek és fellépők lentebb!!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x