Vámpírok tánca Szegeden 2016-ban - Jegyek a Drakula utolsó táncára itt!

Kelt: 2015.09.10

Vámpírok tánca Szegeden 2016-ban - Jegyek a Drakula utolsó táncára itt! A Magyar Nemzeti Táncegyüttes új bemutatója Drakula utolsó tánca című néptánc-produkció lesz a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik új bemutatója lesz.

Drakula történetét már számtalan formában feldolgozták. Született már belőle több film, musical és egyéb feldolgozás is. Drakula misztikuma és a vámpír lét az elmúlt években ismét nagyon populáris. A néptáncegyüttes mögött olyan sikerek állnak már mint A Tenkes kapitánya, a Dózsa vagy a Csárdás, és a múlt évben a Margitszigeten bemutatott Benyovszky táncjátékok.  A Magyar Nemzeti Táncegyüttes új bemutatója Drakula utolsó tánca című néptánc-produkció lesz a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik új bemutatója lesz.

A Drakula utolsó tánca  2016. július 8-án és 9-én lesz látható a Szegeden.

Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

A táncművészet történetében először választotta egy magyar néptánc együttes témájául Drakula, az erdélyi gróf vámpírmeséjét. Az új bemutatóban az erdélyi vámpírgróf történetének feldolgozásában nagy hangsúlyt kap majd az erdélyi népzene csodálatos és sokszínű dallamvilága valamint az Erdélyben élő népek táncainak utánozhatatlan és egyedülálló virtuozitása. A sztori szerint a vérbő, fiatal gróf kiéhezett öreg vámpírrá válik, ha fogytán az energiája. Fiatal nők vére kell ahhoz, hogy újra megifjodjék és mágnesként vonzza magához a megbűvölt asszonyokat. Drakula gróf hihetetlen meséjét az erdélyi népzene csodálatos és sokszínű dallamvilága, az Erdélyben élő népek táncainak utánozhatatlan és egyedülálló virtuozitása varázsolja a mai ember számára is lenyűgöző zenei- és táncélménnyé.

A szegedi repertoáron látható lesz még A bolygó hollandi, az Én és a kisöcsém, a Mamma Mia! ABBA musical, A nyomorultak musical, az új musical bemutató az Ének az esőben és visszatér a Tévedések vígjátéka is.

  

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Macskák musical a Fertőrákosi Barlangszínházban! Jegyvásárlás és jegyárak itt!
A jegyek már kaphatók a Madách Színház előadására, ami 2016. július 15-én és 16-án a Fertőrákosi Barlangszínház színpadán lesz látható.
Tizennégy új bemutatót tervez a 2025/2026-os évadban a Békéscsabai Jókai Színház
Tizennégy új bemutatót tervez a 2025/2026-os évadban a Békéscsabai Jókai Színház - közölte szerdán sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója.
Jótékonysági koncert a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában - Jegyek és fellépők itt!
Jótékonysági koncert a Hegedűs Gyula utcai Zsinagógában 2025. június 8-án. Jegyek és fellépők lentebb!!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x